ESPRESSO-BESZÉLGETÉS BORBÉLY ALEXANDRÁVAL

​

Értelem vagy érzelem?

Egy színész szerintem nem lehet teljesen racionális, és ezt úgy mondom, hogy én magam eléggé földön járó típus vagyok, ezt hozom a családomból. Amikor a Színművészetire bekerültem, azt mondta a tanárom, Máté Gábor, hogy nagyon jók a megérzéseim és instrukcióérzékeny vagyok, tehát nem az történik, hogy aggyal akarom megoldani a feladatot, hanem előtte inkább megcsinálom, megmutatom, mire gondolok, Csuja Imre szavaival élve: ráküldöm az ösztönt. 
De közben persze meg kellett tanulnom tudatosan is dolgozni egy szerepen. Egy karakter felépítéséhez mindkettőre - értelemre és érzelemre is - ugyanúgy szükség van. 

​

Mi a legnagyobb luxus az életedben?

Luxus az, amikor az embert támogatják abban, amit szeretne elérni. Például nagyon távolinak tűnt abból a kis szlovákiai faluból Budapestre költözni, ahol születtem. Aztán amikor felvettek a Színművészetire, úgy éreztem, a sors a tenyerén hordoz. Vagy amikor sokkos állapotban ott álltam Berlinben a legjobb európai színésznőnek járó díjjal a kezemben, de az is csodálatos volt, hogy eljuthattam Los Angelesbe az Oscar-díjátadóra. Folytatva a sort: ugyanezt az örömöt éreztem, amikor apukám jobban lett a szívbetegsége után. Leginkább úgy gondolkodom erről, hogy azok a történések jelentik számomra a luxust, amikért hálával tartozom. És luxusnak tartom az igaz barátságokat is, mert tudom, hogy nem mindenkinek adatik meg.

​

Mikor sírtál utoljára?

Én a színpadon kívül is bárhol, bármikor képes vagyok sírni. Ha valaminek nagyon örülök, és meghatódom, azonnal könny szökik a szemembe. Nemrég meghalt otthon, Szlovákiában a 13 éves labradorunk, és nem tudtam tőle elbúcsúzni, akkor napokig sírtam.

​

Mikor voltál életedben a legboldogabb?

Az Európai Filmdíj-átadón. (Borbély Alexandra a Testről és Lélekről című filmmel a legjobb európai színésznő kategória nyertese lett, a szerk.) Alig hittem el, hogy ez megtörténik. Én ugyanis az a típus vagyok, aki, hogy elkerülje a csalódást, inkább nem is meri beleélni magát előre egy nagy álmodozásba. A repülőn ülve valamelyik anyagon megláttam a nevem Juliette Binoche és Isabelle Huppert mellett, már az mámorító érzés volt. Miután leszálltunk Berlinben, egy másik járat oldalán észrevettem a szerencse feliratot. Onnantól kezdve egyre jobban éreztem, hogy történni fog valami. Utána persze az egész estét végigbőgtem.

​

Ha újjászületnél, kinek a bőrébe bújnál?

Szeretnék komoly matematikus lenni, vagy orvos. Talán azért, mert csodálom a kombinatorikai képességet, a matematikai rálátást, vagy az emberi ésszel alig felfogható vívmányokat, hivatásokat - és ide sorolom a betegségek megértését, gyógyítását is.

​

Mi az a tehetség vagy képesség, aminek leginkább örülnél, ha meglenne benned?

Kettő jut eszembe, ami nekem fontos. Az egyik a tánc, amit gyerekkoromban elkezdtem, és nagyon örülnék, ha lenne egyszer olyan szerep, amiért meg kellene tanulnom profin táncolni. A másik pedig a festés.  A karantén alatt elkezdtem festeni, nem tanultam soha, de ez most sokat jelent számomra. A kreatív része mellett a lelki oldala érdekel leginkább, hogy mit üzen a kép nekem, mit hoz ki belőlem - mondjuk úgy, hogy a tudatalattimból -, és mit tudok vele kifejezni. Mindig jól érzem magam a festmények között, van egy meghitt, otthonos bája, amit nagyon szeretek.

​

Fontos, hogy mit gondolnak rólad?

Már nem annyira. Sokáig abban él az ember, hogy megfeleljen másoknak. Bár a szüleim nem erre neveltek, mégis valahogy belém ivódott a megfelelési kényszer. De már nem foglalkozom annyit mások véleményével. Nem olvasok kommenteket, így megóvom magam az ilyen típusú bántásoktól. Megbékéltem vele, hogy nem szerethet mindenki, de tudom, hogy sokan szeretnek, ami nagyon jó érzés. Inkább erre fókuszálok.

​

Hol élnél, ha nem Magyarországon élnél?

Olaszországban bárhol, de leginkább talán Rómában, valahol a Villa Borghese mellett. És persze nagyon szeretek Szlovákiában is lenni, hiszen nekem az a szülőhazám. Budapesten élek, de a hídon átérve mindig azt érzem, hogy hazajöttem. Mert ahol a családod él, ahol a gyerekszobád volt, az az otthonod.

​

Ha csak egy kávéra mehetnél el valahová a világban, hová mennél?

Persze, hogy Olaszországba, de Párizsba is elutaznék, ahol felsétálnék a Montparnasse egy kis utcájába. Egy kávézó ablakában ülnék, és az üvegen át nézném az embereket. A kávé mellé pedig rendelnék egy finom kis süteményt, kosárka formájút, eperrel a tetején.

​

Mi az, amiről nem akarsz lemondani?

Arról, hogy anya lehessek. Nagyon vágyom gyerekekre, és ennél a karrier sem lesz fontosabb.

​

Kedvenc időtöltésed?

Most éppen a festés, és bár nagyon szeretek a két kedvenc éttermemben is vacsorázni, egyre gyakrabban előfordul, hogy közben azon gondolkodom: inkább otthon festenénk. Egyébként pedig annak is örülök, amikor én főzhetek a barátaimnak.

​

​

Borbély Alexandra a színpadon, A kaukázusi krétakörben 

Fotó: Horváth Judit